2008. augusztus 12., kedd

Tésztasaláta



Beküldte:
Iván Judit

Különös ismertetőjegy:
Közös bulikon volt fellelhető.
Sacperkábé egy nagy jénai, vagy salátás tálhoz mért adag.

Hozzávalók:
40 dkg (azaz majdnem egy nagy zacskó) makaróni száraztészta
30 dkg szeletelt sonkaféle (legegyszerűbb olyat venni, ami eleve négyszögeletes)
kb. negyed befőttesüvegnyi savanyú uborka (5-6 db)
kb. ugyanannyi marinált (savanyított) pritaminpaprika
30 dkg sajt (ami ízesebb, de reszelhető állagú, pl óvári)
45-50 dkg-os majonéz
1,5 nagy pohár natúr joghurt
2-3 evőkanál mustár
1-2 evőkanál kechup
2-3 gerezd szétnyomott fokhagyma
1,5 evőkanál citromlé
só, bors

Elkészítés:
40 dkg (azaz majdnem egy nagy zacskó) makaróni száraztésztát feltördelünk kb. marokszéles darabokra. Megfőzzük (vigyázat, nem szét :)
Míg fő, majd míg hül a többi hozzávalót felaprítjuk:
A sonkafélét 5 cm-es hosszú, fél cm széles csíkokra metéljük. A savanyú uborkát (5-6 db) szintén csíkokra metéljük (előbb lapokra szelem, aztán csíkozom :). A marinált (savanyított) pritaminpaprikát szintén csíkokra metéljük.
(Tehát nagyjából minden eddigi elem a feltördelt száraztészta méretét mutatja.)
A sajtot (ami ízesebb, de reszelhető állagú, pl óvári) lereszeljük.
A már leszűrt, kihűlőben lévő tésztát a jénaiba tesszük, ráhalmozzuk a sonkát, uborkát, paprikát (a sajtot még nem!)

Elkészítjük az öntetet:
A majonézhez megy a 1,5 nagy pohár natúr joghurt (de akár mindkét pohár mehet). Só, őrölt bors, mondjuk 2-3 evőkanál mustár, 1-2 evőkanál kechup, 2-3 gerezd szétnyomott fokhagyma (ha nincs, akkor jó a fokhagymakrém is), kb. 1,5 evőkanál citromlé
Összekeverjük, ízleljük, ha kell még alakítunk rajta :)
Ráöntjük a tésztára, rászórjuk a reszelt sajtot is. Aztán ügyesen összekeverjük, úgy hogy a reszelt sajt se csomókban álljon benne.
Ha úgy látjuk színösszeállításra, vagy mintavételre (értsd kóstolás), hogy bármelyik résztvevő, pl. a savanyúságok, kevesen vannak benne, akkor pótoljuk.

Az adagot persze lehet kicsinyíteni, ez a vendégséges méret.
Jó étvágyat hozzá!

Csirkemájpástétom



Beküldte:
Iván Judit

Különös ismertetőjegy:
Karácsonyi bulikról ismeretes. Az eredeti recept általam feldúsított verziójának leírása (elvileg hat személyre).

Hozzávalók:
4cl konyak
2 evőkanál mazsola
2 db gyöngyhagyma, vagy 1 kisebb vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
60dkg csirkemáj
15 dkg sózatlan vaj
0,75 dl vörösbor (száraz, vagy félszáraz)
0,5 dl. zsíros tejföl
só, bors, kakukkfű

Előkészítés:
A konyakba beáztatom a megmosott mazsolát.
A hagymát megtisztítom, felaprítom.
A fokhagymát megtisztítom, felaprítom, átpasszírozom.
A csirkemájat megtisztítom a hártyáktól, nagyobb erektől, egyforma nagyságú darabokra vágom.

Elkészítés:
dkg sózatlan vajat felolvasztok egy nagyobb serpenyőben, beleteszem a májat és nagy lángon kb.3 percig megpirítom (még rugalmas legyen, s belül még rózsaszín kicsit), majd kiszedem (akár már a turmixtálba)

Ugyanabba a serpenyőbe beleteszem, ugyanabba a sütés után megmaradt vajba a felaprított gyöngy(v.vörös)hagymát és lassú tűzön 4 percig piritom-párolom. Aztán hozzáadom a összezúzott fokhagymát, s további 2 percig sütöm együtt. Azután kiszedem a hagymákat a serpenyőből, s hozzáadom a májakhoz (a serpenyőben még mindig marad némi vaj és odapirult adalékok)

A serpenyőbe öntök 0,75dl vörösbort (száraz, v. félszáraz) és fellazítjuk vele a pörcöket, felforraljuk. Hozzáadom a sót, őrölt fehér v.feketeborsot, kakukkfüvet (gondolj arra, hogy az egész pástétomhoz méretezd a fűszermennyiséget!). Összerottyantás után belekeverek még fél deci zsíros tejfölt. Az egészet hozzáöntöm a már turmixtálban lévő alapanyagokhoz.
Hozzáadom még a konyakot a mazsolával, s az egészet összeturmixolom (én speciel egyszerűen botmixerrel). Átöntöm steril, jól záródó edénybe.
Egy kicsi (még tiszta) serpenyőben felolvasztok 7 dkg szintén sózatlan vajat, beleteszek kakukkfüvet, kicsit megfuttatom rajta, majd a pástétom tetején eloszlatom a kicsit pirult fűszert, s ráöntöm óvatosan a vajat.
Egy óra alatt már megdermed a pástétom a hűtőben, s már neki is láthatunk bagettel, piritóssal, salátával!

Jó étvágyat! :))

Holdacska



Beküldte:
Bokody Kati

Különös ismertetőjegy:
Ez az alkoholos tetejű, márványos süti több utazáson és koncerten is megjelent.

Hozzávalók:
A tésztához:
5 tojás
25 dkg margarin
30 dkg porcukor
30 dkg liszt
2 cs. vaníliás cukor
2 kávéskanál sütőpor
1 dl hideg tej
kakaópor

A mázhoz:
20 dkg porcukor
3 cent szesz (én bővebben mérem az alkoholt, ami általában gyümölcsös vodka, vagy rum)

Elkészítés:
Összekeverjük a tésztához szükséges hozzávalókat (legjobb robotgéppel), és a felét kizsírozott-lisztezett tepsibe öntjük. A másik felébe belekeverjük a kakaóport, és beleöntjük a tepsibe. Fakanállal kicsit összekeverjük, hogy márványos legyen. Miután megsült, még forrón ráöntjük a mázat. Ha kihűlt, pogácsaszaggatóval holdacskákat (félköröket) szúrunk ki.

Reszelős süti



Beküldte:
Bokody Kati

Különös ismertetőjegy:
Egyelőre nincs

Hozzávalók:
A tészához:
40 dkg liszt
25 dkg margarin
15 dkg porcukor
1 csomag vaníliás cukor
½ csomag sütőpor
1 tojás sárgája
3 evőkanál kakaópor

A túrókrémhez:
½ kg túró
25 dkg porcukor
2 csomag vaníliás cukor
10 dkg babapiskóta vagy keksz lereszelve
3 tojás sárgája és a 4 fehérje habnak felverve

Elkészítés:
A tészta alapanyagokat összegyúrjuk, és folpackba csomagolva hűtőbe tesszük. Miután jól lehűlt, kizsírozott, lisztezett tepsibe, nagylyukú reszelőn lereszeljük a tészta bő felét, rákenjük a túrókrémet, és ráreszeljük a tészta másik felét. Végül lassú tűzön sütjük, hogy a teteje „borzas” maradjon, inkább száradjon, tűpróbáig.

2008. június 23., hétfő

Gumi süti



Beküldte:
Bokody Kati

Különös ismertetőjegy:
Ez az a piros tetejű remegős, ami a Brahms koncerten volt.

Hozzávalók:
6 tojás
3 csomag vaníliás cukor
17 evőkanál porcukor
1,5dkg kakaópor
4 csomag (25gr-os) zselatin
5 dl tejföl
2 dl málnaszörp
víz

Elkészítés:
1.réteg: 3 tojás sárgáját 1 cs. vaníliás cukorral és 5 kanál porcukorral habosra keverjük. Közben 1,5dl vízben 2 evőkanál (1cs.) zselatint a tűzön simára kevergetve felmelegítünk. Először a zselatinos vizet adjuk hozzá a kikevert tojássárgájához, majd a habbá vert tojások fehérjét. Tepsibe töltjük és míg elkészül a 2.réteg, hűtőbe rakjuk, hogy jól megdermedjen.

2.réteg: Úgy készül, mint az első réteg, csak a tojássárgájához még kakaóport is teszünk. Kivesszük a hűtőből az 1.réteget, és rátöltjük a 2.réteget, visszarakjuk a hűtőbe.

3.réteg: 5dl tejfölt 7 evőkanál porcukorral és 1 cs. vaníliás cukorral simára keverünk.Közben 1,5dl vizet 2 evőkanál zselatinnal kevergetve felmelegítünk, majd hozzáadjuk a cukros tejfölhöz, ezt a réteget is beleöntjük a tepsibe, és vissza a hűtőbe.

4.réteg: 2dl málnaszörpöt összekeverünk a 1,5dl vízben oldott zselatinnal. Ezt a réteget is beleöntjük a tepsibe. Mikor ez is megdermedt, azonnal fogyasztható.